2015. augusztus 31., hétfő

Anita: életmódváltás és teljes ruhatárcsere a FLABéLOS-szal

Ismerőseimtől hallottam a Flabélosról, azt javasolták, hogy próbáljak ki valami más módszert az eredménytelen és egyoldalú diéták után, amik sajnos nem vezettek fogyáshoz.
Először furcsa volt a Flabin állni, kellemesen bizsergő érzés egy kis izomlázzal, de nagyon élveztem, hogy egyáltalán nem megerőltető mozgásforma. Célom a fogyás volt, és az lebegett a szemem előtt, hogy ha akarnék, akkor sokkal egészségesebben is tudnék élni. Pénztárosként dolgozom, sokat ülök és állok egy helyben, mellette nem jutott időm rendszeres testmozgásra. Az elmúlt években sokat híztam, fáradtabb, enerváltabb lettem, ezért nagyon bíztam a Flabélosban, hogy ki tud billenteni ebből az állapotból.



Január óta használom rendszeresen a Flabélost, kezdetben heti 3*10 percet, március óta pedig 3*20 percet járok a helyi szalonba. A sok ülőmunka miatt a fájó hátamon egy masszőr segít, és mielőtt kezelésbe vesz, felpattanok a Flabira. J Amióta használom, nagyon sok pozitív változást tapasztaltam, hol is kezdjem? Jobb lett az állóképességem, jobban bírok minden munkát. Javult a vérnyomásom, rugalmasabbak az ízületeim, amelyek a sok ülőmunka miatt korábban alig voltak mozgatva. 2-es típusú cukorbeteg vagyok, betartom az előírt diétát, ezért elég csak gyógyszert szednem, és mióta Flabizom, a cukorszintemen is érezhető a javulás, stagnálás. Ez már önmagában is elég lenne, de ami a legnagyobb öröm, hogy sokat fogytam, sőt, szinte teljesen átalakultam. 19 kilótól szabadultam meg 2015 januárja óta, és ami fontos, hogy a súlyomat könnyedén tartom, nem jött vissza egyetlen plusz kiló sem. A Flabélosnak köszönhetően 19 év után újra a régi lettem, 87 kilóról 68-ra fogytam, ami azért óriási, mert közel húsz éve voltam ugyanennyi! J

Teljes ruhatárat kellett cserélnem, és nagyon boldog vagyok tőle. :) Még mindig furcsa érzés, hogy vásárláskor ne nézzem az XXL vagy az XXXL ruhákat, hiszen már elég az L-es, de van hogy az M-es méret is. A farmer méretem 46-osról 36/38-ra változott.  Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus ez a gép, megfogadtam, amikor lefogytam, hogy akkor sem hagyom abba a Flabélost, ha elértem az álomsúlyt, mert jó a közérzetem tőle és tartani szeretném a súlyomat.

A cukorbetegség szinten tartása és az egészségesebb élet céljából teljes életmódot váltottam. Több zöldséget és gyümölcsöt eszem, figyelek arra, hogy a szénhidrát, főleg a cukorfogyasztást kordában tartsam. Nagy boldogság, hogy a rendszeres Flabélos használattal a cukrom, a vérnyomásom is javult és az esti vérnyomáscsökkentőmet már el is hagyhattam, remélem a többi gyógyszert is le tudom tenni hamarosan.


Őszintén mondom, hogy ezt a gépet mindenkinek csak ajánlani tudom. Sok mindent kipróbáltam, hogy lefogyjak, de mindig feladtam, mert nem éreztem a módszerek hatékonyságát. A rendszeres Flabis edzés az első, amit végigcsináltam, mert már az elején éreztem jótékony hatásait. Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki súlyproblémával küszködik, fáj a lába vagy az ízülete. Nem megerőltető, mint a konditerem, ami esetemben a túlsúlyom és az ízületeim miatt ráadásul tiltott is volt. A Flabélosban az a legjobb, hogy ezt bárki, bármilyen edzettségi szinten könnyedén használhatja. :)


2015. augusztus 5., szerda

Testtípusok és a túlsúly

A túlsúlyt mindenki máshol cipeli, a plusz kilók lerakódása alapján pedig különböző testtípusokat különböztetünk meg. Felismered, hogy te melyik típusba tartozol?

Nem egyformán hízunk. Van, aki csak a hasára, más a combjára és a fenekére, megint mások csak a felsőtestükre raktározzák a kilókat. A zsírszövet eloszlása szerint különböző testtípusokat tudunk beazonosítani. Az egyes típusok esetében sokat számít a genetika, amely megszabja, hogy hova és milyen mértékben rakódnak a zsírok. Ha csökkenteni szeretnénk saját testzsírunkat, fontos, hogy megértsük az okokat is, amiért az egyes testtájainkon nagyobb zsírbontásra lesz szükség: így a mozgás és a diéta kombinációjával sokkal tartósabb eredményekre számíthatunk.

1.   Élelmiszer dominancia: főleg az arc, a nyak, a hát és a mellkas érintett. Ez a fajta zsírfelhalmozódás az egyik leggyakoribb. Okozhatja a sok tartósított, ún. rossz élelmiszer, és mellé a szükségesnél nagyobb mennyiségű cukor fogyasztása. A zsírvesztés leghatékonyabb módja az étrendbeli változtatás: egészségesebb élelmiszerek fogyasztása, ezzel együtt akár teljes életmódváltás, a cukor helyettesítése. A napi rutinba legalább 30 perces testmozgást kell rendszeresíteni, az étrendbeli változtatás pedig már rövidtávon eredményt hoz.
2.    Has tájéki dominancia: ezt az ún. úszógumi típusú elhízást főként a szorongás, a stressz és a depresszió okozza. A szorongással küzdők szinte egész nap sóvárognak az édes ételek után. Hogyan lehet eltávolítani a zsírt erről a testtájékról? A legfontosabb, hogy oldani kell a szorongást és csökkenteni a stresszt, ehhez pedig meg kell keresni azt a fizikai tevékenységet (mozgást), ami örömet okoz és megszabadít a gondoktól. Ha ez megvan, akkor hamarosan észrevehetőek lesznek a pozitív változások a szervezetben.
3.   Fenék dominancia: ha látványosan erre a területre rakódik a legnagyobb zsírszövet. Nőknél okozhatja a kamaszkor, a menopauza vagy bármilyen hormonális egyensúlyhiány. Ahhoz, hogy ezt a típusú zsírt megszüntessük, a legfontosabb, hogy kerüljük az inaktivitást, azaz lokalizált torna és megfelelő étkezési terv segítségével próbáljuk megoldani a problémát. A zsírvesztéshez izomaktivitás szükséges, azt kell fokozni ezen a problémás területen. Kerüljük az alkoholt és mellőzzük a dohányzást, mert mindkettő folyadék-visszatartást eredményez és a méreganyagok még inkább megrekednek fenéktájon, rontják a bőr minőségét, cellulit kialakulásához vezetnek. A lokális testmasszázs hasznos kiegészítő terápiája lehet a fogyásnak.
4.   Atherogen anyagcsere dominancia: az ilyen hastáji túlsúllyal küzdő, felpuffadt gyomorral élő emberek esetében szinte az összes zsír a hason és a derékon halmozódik fel. Oka örökletes és főleg a mértéktelen alkoholfogyasztásban keresendő. Elméletben egyszerű az ilyen típusú zsírlerakódás megszüntetése: hagyjuk el az alkoholt és fizikai aktivitást (mozgást) iktassuk be a mindennapjainkba. Sok esetben azonban ehhez az elhízás típushoz szakértő, támogató orvosi segítségre is szükség van.
5.   Vénás keringés dominancia: ez a fajta zsírfelhalmozódás a rossz vérkeringéssel van szoros kapcsolatban. A nyirokkeringés is jelentősen romlik a plusz kilók cipelésével, ezért ez a fajta elhízás nagyon káros lehet az egészségre. Genetikai okai is lehetnek, de romolhat az állapot a terhesség idején is, ezért fontos, hogy minden esetben figyelmet fordítsunk a vérkeringés javítására. Kiváló megoldás lehet az olyan sport, amely valamilyen erő ellenében történik, mint pl. az úszás, vagy a szobabiciklizés, mellé pedig rengeteg tiszta vizet kell fogyasztani. A nyomás-érzékeny bőr, duzzanat, vizenyő (limfoödémára utaló jelek) súlyosabb panaszokhoz is vezethetnek, ezért észlelésük esetén forduljunk szakorvoshoz.
6.   Mozgásszegény dominancia: az extra kilókat a fizikai aktivitás hiánya okozza. A legtöbb zsír így a törzs alsó részén, a hason és háttájékon halmozódik fel. Gyakoribb jelenség férfiaknál, vagy olyanok esetében, akik korábban aktívan (versenyszerűen) sportoltak, de teljesen leálltak vele. Nem az a legjobb módja, hogy megszüntessük az ilyen zsírlerakódást, ha éheztetjük a szervezetet. Épp ellenkezőleg: ne hagyjunk ki hosszabb szüneteket két étkezés között, gyorsítsuk fel az anyagcserét, együnk legalább 6-szor egy nap, kis adagokat, így a szervezet nem kezdi el raktározni a zsírt, hanem azonnal el is égeti. Egy kis kardiovaszkuláris edzés pluszban és máris veszítünk a zsírraktárokból.


Természetesen, mielőtt diétába vagy új sportba kezdünk, érdemes szakértővel, esetleg orvossal is konzultálni.  Minden szervezet más és más, és mindenkinek fizikai és mentális állapota szerint mások az igényei. A fenti leírások általánosságban igazak, de egyéni eltérések mindig lehetnek.

2015. július 15., szerda

Erzsébet: "Mindenre jut idő, amire szeretnénk"

Vácott, ahol lakom, séta közben láttam meg egy Flabélos hirdetést. Bementem a szalonba és ingyen kipróbáltam. Ennek már több, mint 2 éve! J P1-es fokozaton kezdtem, még izomlázat sem okozott. A hirdetésben azt olvastam, hogy a Flabélos képes megállítani a kezdődő csontritkulást, átrendezi, újraépíti az izomzatot, elmulasztja a derékfájást és a testsúlyt is csökkenti. Ezekben bíztam, amikor belevágtam! 


Nyugdíjas tanárként dolgozom, a rendszeres mozgás hiányzott az életemből. Heti 3-4-szer 10 perceket járok és nagyon szép eredményeket értem el. A csontritkulásom mértéke csökkent, az orvosom szerint jobb már nem lehet, de stagnálhat. Megszűnt a lábfájásom, amitől korábban rendszerint hajnal 2 és 3 óra között felkeltem és utána már nem is tudtam visszaaludni. Nem fáj annyit a derekam, átrendeződtek az izmaim, jobb lett a közérzetem is. 


A táplálkozásra odafigyelek, kihagytam az étrendemből a cukrot, fehér helyett csak rozskenyeret eszem, tornázom, és mellette 2-3 liter vizet fogyasztok naponta. Mindenkinek ajánlom a Flabélost, aki változtatni akar az életén és egészségesebb, boldogabb életet akar élni, vagy aki már kialakult egészségügyi problémáin szeretne változtatni. Adjuk meg az esélyt magunknak a kipróbálásra, és ne siránkozzunk, hogy nincs időnk, mert mindenre jut idő, amire szánni szeretnénk. (Erzsébet, 62, Vác)





2015. május 27., szerda

Annamari (34): Időhiány és pluszkilók - a FLABéLOS mindkettőt megoldotta

Reklámokból hallottam, hogy a FLABéLOS-szal 10 perc edzés 50 perces intenzív mozgásnak felel meg. Mivel kicsi gyerek mellett alig volt időm magamra, ez nagyon hívogatóan hangzott. Dunaújvárosban épp akkoriban nyílt egy szép FLABéLOS szalon, a Kristály Egészség Stúdió, oda kezdtem el járni.

Az első alkalom a Flabin kellemes volt, nem lett izomlázam, csak csipkedett kicsit, kipirosodott a bőröm. Célom a fogyás volt, a terhesség és a szoptatás alatt felszaladt kilóktól akartam megszabadulni. Egy év telt el az első alkalom óta, azóta hetente háromszor húsz perceket használtam a FLABéLOS-t, és nem is akarom abba hagyni, mert látványosak az eredményeim, jól érzem magam minden edzés után.

Csípőtájékról 16 centit, derékról 18 centit, combról 8 centit fogytam eddig, összesen pedig mínusz 16 kilóval büszkélkedhetek. Az alakom olyan, mint szülés előtt, sőt feszesebb, izmosabb, kontúrosabb. A fogyáshoz a FLABéLOS mellett az étrendemen is változtattam, és most már eszerint élek: korábban az Update termékeket használtam, most a Stúdió vezetője, Asztalos Gizella által előírt szénhidrátcsökkentett étrendet követem.

A FLABéLOS mellett az OTO Chilin is edzek, 5 perceket húzok rajta, egy héten háromszor, hármas fokozaton. Szívből ajánlom a Flabit és a Chilit is mindenkinek, aki fogyni szeretne, vagy akinek kevés az ideje sportolni.   

Indítsd a napod a Mediwellel!

Kíváncsi vagy, milyen környezetben dolgozik a Mediwel csapata?  Van kedved kipróbálni alakformáló, egészségmegőrző gépeinket szakértő segítség mellett? Gyere velünk egy virtuális sétára, és ismerj meg minket alaposabban! Látogass meg minket személyesen, válassz egy kellemes alakformáló- vagy talpmasszázst, próbáld ki a FLABéLOS-t vagy az OTO Chili kockahas gépet, hogy bomba formában induljon a napod!


A Mediwel 2014 nyarán a Németvölgy szívébe, egy gyönyörűen felújított manzárdtetős épületbe költözött. Az 1920-as években épült villa alsó szintjén, közel 200 négyzetméteren raktárkészletünk kapott helyet, hogy a hozzánk betérő vendégek azonnal kézbe kaphassák, sőt akár aznap haza is vihessék a megvásárolt, raktáron lévő készülékeket. 

A magasföldszinten egy csodálatos üvegezett veranda fogad bennünket, ahová egész nap ömlik be a napfény. Ha meglátogatsz minket, a forró kávédat biztosan itt szolgáljuk fel.  


A földszinten kapott helyet ÜGYFÉLSZOLGÁLATUNK és BEMUTATÓTERMÜNK, ahol nyitvatartási időben szakszerű segítséget kaphatsz minden Mediwel készülék kipróbálásához. Munkatársainkat telefonon és személyesen is keresheted, készséggel állnak rendelkezésedre. Ha online rendelsz, akkor visszahívnak és egyeztetnek majd veled a kiszállítás feltételeiről. A megvásárolt készülékeket a helyszínen készpénzzel vagy bankkártyával is fizetheted, sőt, a FLABéLOS-t akár az egészségpénztáraddal is elszámoltathatod.




Mindjárt az előtérben, a recepciós pult előtt két FLABéLOS és a népszerű OTO Chili kockahas gép fogad, ezeket bátran kipróbálhatod, miután kollegáink az edzettségi szintednek megfelelően beállították neked. Tudtad, hogy a Flabival elég mindössze 10 perc, hogy a teljes tested átmozgasd és egy 50 perces edzőtermi órának megfelelő izommunkát elvégezz? A falra szerelt tévén folyamatosan vetítjük tájékoztató kisfilmjeinket, hogy a készülék helyes használatáról, a FLABéLOS-szal végezhető gyakorlatokról minél többet megtudhass. 


A meghitt hangulatú bemutatóteremben vérkeringés-fokozó masszázskészülékeinket lehet kipróbálni. Itt megtapasztalhatod, milyen kellemes érzés lábaidnak az OTO Adore Foot intelligens talpmasszírozó kényeztetése, vagy hogy milyen intenzív, mélyre hatoló masszázzsal bontja a zsírt az OTO e-Shape kompakt alakformáló készülék. 


A paraván mögött egy kényelmes szivacson fekve pedig kipróbálhatod, hogyan ringat és pihentet teljes testet átmozgató masszázzsal az OTO Swing passzív aerob edzőgép. Bonyolultnak tűnhet, de nem az: ügyfélszolgálatos kolléganőinktől szakértő segítséget kaphatsz az idegstimuláció elvén működő, fájdalom- és gyulladáscsökkentő OTO Electro Therapad gyors és könnyű otthoni üzemeltetéséhez. Mielőtt egy új alakformáló, vérkeringés-javító vagy masszázskészüléket vásárolsz tőlünk, javasoljuk, hogy mindig próbáld ki a választott gépet, mert kolléganőink rendszeresen konzultálnak orvos szakértőinkkel, és az üzemeltetés közben felmerülő kérdéseidre tőlük első kézből kaphatsz értékes válaszokat.


Íves faszerkezetű lépcső vezet az emeletre, ahol egyterű tárgyalóhelyiséget és a marketing csapat irodáit találjuk. Ebben a tágas tetőtéri kreatív műhelyben készülnek ötleteink, plakátjaink, hirdetéseink, itt „főzzük ki” aktuális akcióinkat is, hogy kedvező áron juthass hozzá gépeinkhez.


A Mediwel ház ősfákkal ölelt parkjában 10-15 gépkocsi parkolhat kényelmesen. Ha autóval érkezel, kérjük, vedd igénybe vendégparkolónkat, mert a közeli utcák mindegyike fizetős. 


Kedvet kaptál, hogy ellátogass hozzánk?
Ne habozz hát, légy a vendégünk, keress minket a Törpe utca 8. szám alatt!
Próbáld ki alakformáló, zsírbontó, masszírozó készülékeinket, és lépj be egy egészségtudatosabb, életenergiával teli világba a Mediwel gépek segítségével!
Várunk szeretettel!

Mediwel kapcsolat:
Cím: 1124 Budapest XII. kerület Törpe utca 8.
Nyitva tartás: munkanapokon 9 és 18 óra között
Telefonszám:  06 20 779 4070 vagy 06 20 779 4071
Email: info@mediwel.hu











2015. április 24., péntek

Marcsi (57): „Hiszem, hogy elszántsággal bárkinek sikerülhet…”

2014 júliusában kezdtem flabélosozni a dunaújvárosi Kristály Egészség Stúdióban, miután ismerőstől hallottam és újságból olvastam róla. Elsőre furcsa érzés volt, erős, intenzív, mégsem lett izomlázam tőle. Eleinte csak a kíváncsiság hajtott, mit tudhat ez a gép, de miután a szalonvezetőtől részletes tájékoztatást kaptam, már az is foglalkoztatott, hogy a FLABéLOS segítségével akár teljesen átformálódhat az alakom. 
FLABéLOS előtt
Heti 2-3 alkalommal jártam, de első időben csak centikben látszott a változás, aztán szeptembertől emeltem az adagot, azóta napi 20 perces edzéseket tartok. Szükségem is van rá, hiszen aktív, helyváltoztatós munkát végzek, sokat gyalogolok, az állóképességemnek jót tett a sok izommunka. A FLABéLOS-szal való mozgás is élmény, de mivel otthon dolgozom, önmagában kiszabadulni is jó, mert a szalonban mindig jó a hangulat, szeretek ide járni. Amit észrevettem az első három hónap után, hogy sokkal jobb a közérzetem, könnyebben mozgok és később már fogytam is, jelenleg mínusz 10 kilónál tartok, ami szinte mindenhol meglátszik. 8 hónap után a csípőmből és a derekamból 13 cm-t, a combomból 12-t sikerült leradírozni. 

8 hónap FLABéLOS után
A térdem sokat fájt korábban, de a mozgás „helyretette”, jelentősen javult. Mivel a szalonban az edzés mellé diétás tanácsokat is kapok, igyekszem azokat betartani, próbálok figyelni az étrendre. Hiszem, hogy elszántsággal bárkinek sikerülhet átalakulni, megújulni, ráadásul a FLABéLOS-szal mindez alig vesz el időt a napból, és az edzések kellemes hangulatban, jó társaságban telnek. A Flabi mellett az OTO Chili kockahas gépet is rendszeresen használom, napi öt percet, mert érezhetően feszesebb tőle a karom, a combom és sokkal laposabb a hasam. 

A Chili jól kiegészíti a FLABéLOS-szal végzett mozgást.
Az én korosztályomnak ez rendkívül hatásos mozgásforma, mert mindenki a saját tempójában, a saját erőnlétének megfelelően állíthatja be a gép dőlésszögét és emelheti a Chilin a húzások mennyiségét. Vallom, hogy minden csak elhatározás kérdése, mert - kapaszkodjatok meg - én már egyszerre 390-et is tudok húzni a Chilin! J (Marcsi, 57)

2015. március 31., kedd

Ágnes 2-es típusú cukorbetegként kezdte használni a FLABéLOS-t

A FLABéLOS-ról ismerőseimtől és a háziorvosomtól hallottam, aki erősen ajánlotta nekem hogy próbáljam ki a gépet, mert 2-es típusú diabéteszem van, és mert a FLABéLOS a vérkeringés-javításban nagyon sokat segíthet. 


Varrónő vagyok és nem igazán van időm a testmozgásra, ezért döntöttem úgy, hogy rendszeresen használni fogom a gépet. 2014 januárjától járok heti 3x10 percet, és nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel: 92 kilóval kezdtem, a jelenlegi súlyom pedig 66-67 kiló. Az ízületeim kevésbé fájnak és centiben is csökkent a körméretem átlagosan 20-25 cm-t. Az étrendemen annyit változtattam, hogy jobban odafigyelek a 180 gramm napi szénhidrát bevitelre. Nemcsak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek ajánlom a FLABéLOS-t, mert szerintem nagyon jó az egészségre és nekem többszörösen bevált. (Ágnes, Sopron)

Mária: "Teljesen átalakult a testem, mióta használom a FLABéLOS-t"

Tévé és rádióreklámokat is hallottam a FLABéLOS-ról, és gondoltam, mindenképp megér egy próbát, hiszen régóta szeretnék lefogyni és már sok mindent kipróbáltam. Egy éve használom rendszeresen, alkalmanként 20 percig, egy dunaújvárosi szalonban.

a Flabi előtti időkben és alkattal

Azóta szinte teljesen átalakult a testem, két számmal csökkent a ruhaméretem és sokkal jobb a közérzetem. 9 kilót fogytam a gép rendszeres használatával, de főleg centikben érezhető a változás: a csípőm körfogata 10, a combomé is 10, a derekamé pedig 15 centiméterrel lett kevesebb. A visszerek a lábamban kevesebbet fájnak és a térdízületeim sem jeleznek olyan hevesen, mint korábban. A fogyást, a mozgást szénhidrát-csökkentett diétával is támogattam, időszakosan ismétlem, és próbálok odafigyelni. Mindenkinek, aki változtatni akar az alakján vagy az életvitelén, jó szívvel ajánlom, hogy próbálja ki a FLABéLOS-t, már csak azért is, mert nagyon kellemes, a csontokat, ízületeket kímélő mozgásforma. Én a FLABéLOS-os edzést az OTO Chilivel egészítettem ki 2 hónap Flabizás után. Kezdetben kevés ment, de ma már 4-es fokozaton 300 felhúzás is sikerül. Az átalakulásomhoz a Chili is nagyon sokat hozzátett.
egy év Flabi használat után, 9 kilóval könnyebben

Tímea: "Legszívesebben itthon is tartanék egy Flabit"

10 éve dolgozom kozmetikusként, naprakész vagyok az új módszerek kapcsán. Néhány éve láttam először Flabélost, utánaolvastam és elég ígéretesnek tűnt. Szerencsémre a lakóhelyemen az egyik szoláriumszalon szert tett az első generációs készülékre, így azonnal ki tudtam próbálni és rendszeresen járni kezdtem. Eleinte a kíváncsiság hajtott, szerettem volna fogyni, feszesedni, és az vezérelt, hogy a vendégeimnek hiteles véleményt tudjak a gépről mondani.

Időközben ízületi- valamint izomköteg gyulladásom alakult ki, amit ízületi specialista kivizsgált és csökkentette a gyulladást, évekig heti két alkalommal speciális pilates szalonba jártam rehabilitációra, erősítésre, később edzésre. A gyulladás ugyan lehúzódott, de a folyamatos megerőltetés fájdalmakat, feszülést okozott és nem tudtam mindig megoldani a pilatest, helyette a a Flabélost kezdtem rendszeresen használni. Teljesen ellazította az egész nap megfeszített csípő- és hátizmaimat, az orvossal való konzultáció pedig csak megerősítette a tényt, hogy jót tesz, és nem utolsó sorban pihenésnek, napi levezetésnek is kiváló volt.


Az orvostechnikai eszközzé minősített új generációs Flabelosszal kapcsolatban alaptréninget is elvégeztem, és azóta sokkal tudatosabban, minden másnap 20 percig használom a gépet immár két éve. Hatása látványos volt már az első hetekben, és alaposan ki kellett tapasztalni az intenzitását, mert jóval erősebb készülék, mint az elődje. Rendszeres használata feszesíti a bőrt,segít a cellulit állapotának javulásában, ellazítja a fájdalmas, feszült izmaimat, ezáltal lelkileg is lazít, mintha egy pihentető masszázson vettem volna részt. Szakmabeliként felettébb örülök a látható és érezhető vérbőségfokozásnak, ami segít a méregtelenítésben és a lerakódott zsírdepók eltávolításában, az izomtónus javításában, alakformálásban, szellemi frissességben, nem is beszélve a tréningen megismert számtalan egészségügyi előnyről.

Saját tapasztalataim mellett a szalonba járó vendégek eredményeit is figyelemmel követtem, segítettem őket állapotfelmérésben, a gép optimális beállításában, tanácsokat adtam a helyes használatra vonatkozóan. A megfelelő tanácsadás mellett tapasztalatom szerint kivétel nélkül mindenki elégedett volt. Sokan számoltak be arról, hogy súlyos betegség után a Flabélos milyen hatékony segítségnek bizonyult a rehabilitációban.

Futok és biciklizem, de még így is igényt tartok a Flabélos használatára, amikor csak megtehetem, mert gyógyítja a testet és a lelket. Legszívesebben itthon is tartanék egy gépet és napi 20 percet szigorúan használnám. Aki fájdalomra, rugalmatlanságra, egyéb testi kellemetlenségre panaszkodik vagy csak masszázsra vágyik, annak azt tanácsolom, próbálja ki! Megkímélné magát sok, idővel jelentkező még kellemetlenebb problémától, ráadásul a Flabélos élmény, később úgyis megszereti!

Idősebbeknek feltétlen ajánlom, mozgáshiány miatt, mert nincs a tüdőre, szívre rossz hatással a vibráció, megelőzi a csontritkulást, valamint erősíti a csontokat, javítja a keringést, szív-és érrendszeri betegségeket, stroke után is fél évvel óvatosan már alkalmazható. Javaslom továbbá mindenkinek, aki kicsit is lehangolt, fáradt, feszült vagy csak jobb közérzetre vágyik. Akinek nincs pénze, módja, ideje speciális edzést nyújtó szalonokba járni, vagy órákat egyéb sporttal tölteni, mert megfelelő tanácsadás mellett napi 20 percnél és pár száz forintnál többet nem igényel.
(Tímea, 31, Halásztelek)

2015. március 30., hétfő

Timi: "Nagyon sokat segít a passzív átmozgatás"

A közelemben nyílt egy FLABéLOS szalon, feltűnt, és kipróbáltam. Jól esett az első alkalom, kis izomlázam lett utána. Idegi eredetű izomsorvadásom van, kerekesszékben ülök, érezni érzem mindenem, de önerőből minimálisan tudom csak a lábaimat mozgatni. Kíváncsi voltam rá, milyen érzés a FLABéLOS-szal edzeni, és reméltem, hogy a lábaim keringésén javít valamicskét. 


Tavaly nyáron kezdtem, én székben ülve használom, a lábaimat teszem rá. Erősödést tapasztaltam az izmaimban és sokat javult a keringésem, kevésbé puffad például melegben a lábam. Okoz izomlázat olyan helyeken, ahol amúgy nem is tudtam, hogy vannak izmaim, és az a 10 perc valahogy mindig nagyon gyorsan elrepül. Mindenkinek ajánlom, akinek önálló mozgás nem, vagy csak nehezen megy, mert ez a passzív átmozgatás is nagyon sokat segíthet. (Tímea, 36, Budapest) 

Többet szeretnék tudni a FLABéLOS-ról.    

Alexandra: "Vágyom vissza a FLABéLOS-ra"

A FLABéLOS-ról a Class FM-en hallottam először és elmentem kipróbálni, mert azt hallottam, hogy sokaknak sikerült változtatni az életükön. Az első alkalommal furcsa volt az érzés, de kellemes és jó volt a testemnek. A program amit kipróbáltam nem volt erős, nem is lett tőle izomlázam. 

A célom nekem is az volt, hogy pár kilót leadjak a Flabival, és mondhatom, hogy ez sikerült is pár hónap rendszeres használattal, eddig 8 kilót fogytam! Odafigyeltem, hogy ne nasizzak és picit diétáztam, több húst és kevesebb szénhidrátot fogyasztottam. Fizikai munkát végzek, állandóan talpon vagyok, az állóképességemen, erőnlétemen is sokat javított a FLABéLOS. Immár fél éve, hogy flabizok napi szinten, vagy ahogy időm engedi, naponta 10 percet. Amióta használom, a súlyom csökkent és jobb a közérzetem is, vágyom vissza mindig, jól esik a mozgás. 


Nemrégiben gerincsérves lettem, egy ideig, legnagyobb bánatomra nem használhatom, de ahogy meggyógyulok, már szabadulok is vissza a gépre. Mindenkinek, aki nem ismeri, vagy kételkedik a hatékonyságában azt javaslom, hogy próbálja ki egyszer, és meglátja, nem csalódik! Én nagyon megszerettem, és most, hogy szüneteltetnem kell a használatát, máris hiányzik. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek! (Alexandra, Sopron, 32)

Szeretnék többet tudni a FLABéLOS-ról.

2015. március 2., hétfő

Az élet(ünk) forrása – a víz

A szervezetünk mintegy 70 százaléka víz, ezért rendkívül fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékbevitelről. Sokan úgy gondolják, hogy elegendő, ha csak akkor isznak, amikor szomjasak, de egyrészt egyénfüggő, hogy ki mikor érzi magát annak, másrészt pedig nemtől, kortól és tevékenységtől is függ, hogy ténylegesen mennyi a napi vízigényünk. A képletet tovább árnyalják azok a tényezők, hogy a bevitt folyadék miből (üdítőital, kávé, stb.) származik, illetve milyen hatással van ténylegesen a szervezetünkre (a kávéban található koffeinnek például vízhajtó hatása van). Már a kismértékű dehidratáltság is fejfájást, koncentrációzavart és levertséget okozhat, ráadásul a szívünknek rendkívül nehéz a sűrű vért pumpálni, körbeáramoltatni a testünkben. Ha viszont legalább két liter vizet elfogyasztunk naponta, akkor nagymértékben javíthatunk az általános közérzetünkön.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

A víz valójában az életet jelenti az ember számára, nélküle mindössze pár napig képes csak életben maradni. Víz kell többek között a vérkeringéshez, a testhőmérsékletünk megőrzéséhez, a megfelelő anyagcseréhez, bőrünk és szöveteink hidratálásához, valamint az izomtónus megőrzéséhez is. Ez a rövid felsorolás is meggyőzhet minket arról, hogy milyen nélkülözhetetlen számunkra a víz. És van egy plusz jó hírünk is a testsúlyproblémákkal küzdő hölgytársaink számára, az elegendő vízfogyasztás elősegíti a fogyást, hiszen egyszerre segít az étvágy csillapításában, valamint a salakanyagok és a zsír távozásában is. Ellentétben a közhiedelemmel, miszerint nem szabad sokat inni, mert akkor a szervezet megköti a többletet, és majd a mérlegünk is pluszkilókat jelez, a valóság az, hogy minél többet iszunk, annál kevésbé raktározza el a szervezetünk a bevitt kalóriákat, ráadásul elősegítjük az áhított fogyást is. Itt az ideje tehát elfelejteni a vízhajtókat és áttérni a rendszeres folyadékbevitelre. Arra azonban figyeljünk, hogy a kimosódó ásvány sókat pótoljuk, ezért azt javasolják a szakemberek, hogy kb. minden megivott negyed liter víz után egy negyed teáskanálnyi sóra van szüksége a szervezetnek az optimális működéshez. 

Mit igyunk, mennyit és mikor?

Az általános szabály az, hogy naponta legalább 8-10 pohár vizet kell meginni, ráadásul rendszeres időközönként és megfelelő dózisokban. Tartós fizikai igénybevétel, mint például sportolás esetén akár 4-5 liter folyadékra is szükségünk lehet. A legjobb az, ha tiszta vizet iszunk. Ki-ki ízlése szerint választhat többek között a palackozott ásványvizek vagy bizonyos szűrési technikával megszűrt vizek között, azonban fontos, hogy az eltérő ásványi-és nyomelem tartalom miatt mindenképp váltogassuk a fogyasztásukat. Amennyiben fontos számunkra a környezetünk védelme, akkor a legjobb megoldás az, ha a nanofiltráció és a fordított ozmózis elve alapján működő vízszűrők használata mellett tesszük le a voksunkat, amelyek segítségével az oldott szerves anyagok és sók (ionok) eltávolítása is lehetséges, ráadásul nem terheljük fölösleges PET palack használattal a környezetünket, továbbá az így nyert szűrt vizet a kicsik is fogyaszthatják.

A víz legyen veled, hogy az erő is veled lehessen!

Hogy jól induljon a napod, lefekvés előtt készíts az ágyad mellé egy jó nagy pohár vizet, hogy felkelésnél egyből kéznél legyen, és így rögtön megszüntethesd az éjszakai dehidratációt. Amíg a reggeli kávédig vagy szendvicsedig eljutsz, előtte akár négy-öt deci vizet is megihatsz, ezzel segíted a szervezeted optimális működését.  A szoba-hőmérsékletű langyos víz fogyasztása az anyagcserédre is jó hatással van, egy kis citromlével megbolondítva ráadásul a kávéhoz hasonló, serkentő hatást érhetsz el, annak vízhajtó mellékhatása nélkül. Az emésztési folyamatok megkönnyítése érdekében az étkezések előtt legalább fél órával igyál egy-egy pohár vizet, de mellőzd az evés közbeni folyadékbevitelt, mert azzal csak felhígítod a gyomorsavadat! Az az optimális, ha az étkezéseket követően kb. 2-3 órával később ismét hidratálsz.

Tippek az irodai munkát végzőknek:

-         Készíts oda a kezed ügyébe és/vagy egy jól látható helyre legalább egy másfél literes, vízzel teli üveget, és kortyolj belőle legalább fél óránként egy keveset. Ha eleinte még nem éreztél rá a rendszerességre, akkor ragassz ki egy emlékeztető post-it-ot magadnak, vagy írd bele a telefonod emlékeztetőjébe, hogy igyál, vagy egyszerűen kérd meg a kollégáid, hogy ők szóljanak rád – hidd el, ezzel nekik is segítesz a megfelelő folyadék-utánpótlásban, hiszen a jó példa ragadós. A lényeg, hogy váljon szokásoddá a rendszeres kortyolgatás! Rövid időn belül már észre sem veszed, hogy mindenhova viszel magaddal vizet, maximum csak a pozitív hatásait, például a tükörből.

-          Ha kávéfüggő vagy, akkor fokozottan figyelj a folyadék-utánpótlásra, hiszen a koffeinnek erőteljes vízhajtó hatása van, így az ásványi-és nyomelemek is előbb ürülnek ki a szervezetedből! Minden kávé után igyál legalább további két-három deciliter vizet!

-          Felesleges nassolás helyett egy pohár friss víz sokkal értékesebb! Sejtjeink ráadásul sokkal többször szomjasak, mint éhesek – figyeljünk oda rájuk, ne együk túl magunkat!

Ha gondosan odafigyelünk a szervezetünk jelzéseire, a rendszeres vízivásra – még ha nem is tartjuk be az összes pontot a fent említettek közül –, érezni fogjuk, hogy frissebbek, hidratáltabbak vagyunk, a bőrünk kisimult és ragyogó lesz, javul a keringésünk, és még a súlyunk sem szabadul el!
Egy szó, mint száz, a vízzel csak nyerhetünk!   :)




2015. január 26., hétfő

Tények a FLABéLOS sikersztori mögött

Tényleg hatékony? Mit mond, aki kipróbálta? Hogyan működik, mi történik a szervezetünkkel használat közben? Lehet rosszul használni? Sok kérdés felmerül a FLABéLOS kapcsán, amelyekre ezúttal kutatási adatok* segítségével keressük a választ.

*A cikkben szereplő adatok egy országos reprezentatív mintán végzett felmérésből származnak, amely összesen 1400 fő bevonásával, a 18-69 éves korcsoportban készült. Momentor Kft., 2014 október.

Szeretnénk többet mozogni
A rendszeres mozgás beiktatása, illetve gyakoriságának növelése a levágyottabb tevékenység, amivel a lakosság kétharmada szívesen töltene több időt. A rendszeres séta és kerékpározás a leggyakoribb mozgásforma, de számottevő már a futás és az otthoni fitneszgépek használóinak aránya is. Sajnos jelenleg a felnőttek 22%-a semmilyen mozgást nem végez, amely arány nőtt az előző év azonos időszakának felméréshez képest; számukra leginkább az időhiány, az anyagiak vagy az élvezetet jelentő mozgás megtalálása okoz nehézséget. Ez utóbbi lehet a FLABéLOS sikerének egyik kulcsa, mivel a készülék használata a tapasztalatok szerint kellemes, nem megterhelő, nem kell hozzá különösebb akaraterő sem, és a használója időt is spórol vele, hiszen átöltözés nélkül napi 10-20 perc elegendő a teljes test átmozgatására.


Mire használjuk a FLABéLOS-t?
A FLABéLOS használata elsősorban a túlsúly csökkentéshez, az alakformáláshoz kötődik, azonban egyre többen vannak azok, akik az egészségmegőrzés és a megelőzés eszközét látják benne. Ennek megfelelően egyre több középkorú, és idősebb személy is a FLABéLOS rendszeres használatával szeretne egészségi állapotában javulást elérni. A készülék már most számos, ún. „gondoskodó vállalat” irodájában is megtalálható, így biztosítva lehetőséget a kollégák számára, hogy egy kávészünetnyi idő alatt tegyenek a monoton ülőmunka egészségre ártalmas következményeinek a megelőzéséért.

A FLABéLOS-t legalább egyszer kipróbálók száma 2014 végére elérte a 700 000 főt, reprezentatív kutatási adatok alapján a 18-59 évesek 10%-a, a 60-69 évesek 5%-a próbálta már ki a készüléket szalonokban, munkahelyeken, ismerősöknél vagy otthon. A márka ismertsége 55,6%-os a teljes 18-59 éves lakosság, és 67%-os a nők körében.

Kik írnak a netes fórumokon és mit mond a kutatás a valós tapasztalatokról?
A FLABéLOS ilyen mértékű ismertsége sokakat sarkall vélemény formálására, gyakran a készülék kipróbálása és a működési elv és hatásmechanizmus megértése nélkül. Az interneten rengeteg vélemény olvasható, amelyből azonban kevés azoknak a felhasználóknak a száma, akik valóban minimum 2-3 hónapos, rendszeres használat alapján számolnak be a tapasztalataikról.

A FLABéLOS megítélése alapjaiban változik, ha valaki legalább egyszer kipróbálja ezt a mozgásformát, pedig a legkedvezőbb hatások csak rendszeres használat során alakulnak ki. Már az egyetlen alkalommal kipróbálók közel fele (44%) is nagyon elégedett a készülékkel, a használati gyakoriság növekedése – a használat során bekövetkező pozitív változások miatt – azonban tovább növeli a készülékkel kapcsolatos elégedettségi szintet. A rendszeresen használók kétharmada nagyon elégedettnek mondja magát a FLABéLOS használatával kapcsolatban.

Lehet a készüléket rosszul használni?
A FLABéLOS készülék minősített orvostechnikai eszköz és megvannak a használatának a szabályai, amelyeket figyelmen kívül hagyva valóban lehet negatív tapasztalatokat szerezni. A forgalmazó honlapján szerepel egy videó és egy részletes leírás is arról, hogyan kell a készüléket használni, de az első alkalommal kipróbálók sokszor nem rendelkeznek ezzel az ismerettel. A készülék egy hagyományos mozgásformához képest az izom összehúzódások sokszorosát produkálja, így edzetlen szervezettel nem tanácsos rögtön az erősebb programokkal indítani. A készüléken történő álló testhelyzet módja (terpesz nagysága, térd hajlásszöge, gerinc helyzete) sem mindegy, így a helyes használatnak érdemes utánanézni a használat előtt. A másik, gyakran előforduló probléma az irreális elvárások támasztása a FLABéLOS-szal kapcsolatban, miszerint, ha 5 vagy 10 alkalom során a felhasználó nem tapasztalt drasztikus mértékű fogyást, a készülék használatát csalódottan abbahagyja. A kitartás hiánya és a csökkenő motiváció azonban az összes többi mozgásforma esetében sem hozza meg az áhított eredményt. Fontos szem előtt tartanunk, hogy a nagy túlsúly sem két hét alatt keletkezett, ezért aki azzal a céllal használja a FLABéLOS-t, hogy a túlsúlyát csökkentse, türelmesnek kell lennie és a készülék hosszú távú és rendszeres használata mellett a helyes étkezésre és a megfelelő mennyiségű tiszta víz fogyasztására is oda kell figyelnie.

Mi zajlik a szervezetünkben a FLABéLOS használata során?



A billegő mozgás generálta izom összehúzódások révén általánosan javul a keringés az egész testben, nemcsak a nagy erekben, hanem a mikrocirkuláció szintjén a sejtekben, szövetekben is.
A használat során érezhető is egyfajta bizsergés a testben, ami annak köszönhető, hogy a bőr alatti kis kapilláris erek is megnyílnak és javul az erek mikrocirkulációja. Ennek a jele a bőr alatti lerakódások helyén a viszkető, égő érzés, amit ilyen mértékben a hagyományos mozgásformákkal nehezen vagy nem is lehet elérni.
A keringésjavulás következtében a kapilláris hálózat keringése megnő, ezáltal javul a szöveti oxigenizáció, javul a sejtek oxidációs folyamata, tehát több oxigén fog a szövetekig és a sejtekbe is eljutni. Javul ezáltal a metabolizmus, azaz az anyagcsere-folyamatok sejt szinten javulnak. A tápanyagok hatékonyabban beépülnek és a salakanyagok is könnyebben elszállítódnak. Érdemes megfigyelni, hogy 10 perc FLABéLOS használatot követően utunk sok esetben azonnal a mellékhelyiségbe vezet, amely szintén annak a bizonyítéka, hogy az anyagcsere folyamatok felélénkülnek.
A FLABéLOS használata tehát mindenkire pozitív hatást gyakorol, arra is, aki egészséges és szeretné vitalitását megőrizni hosszabb távon, vagy a szervezete regenerációs folyamatát szeretné beindítani. Minden regenerációs folyamat lényege a keringésjavítás, ezt érjük el a masszázzsal, az aktív testmozgással, a nyújtással, és a modern kozmetológiai eljárások zöme is a keringésjavításra irányul.
A jó keringés tehát az egyik legfontosabb feltétele a jó egészségnek és a jó közérzetnek. Az ödéma vagy vizesedés és a fogyás, a méregtelenítés esetében is nagyon fontos szerepe van annak, hogy mind a vér, mind pedig a nyirokkeringés javul. A kulcs tehát ez a kettősség! Az kevés ugyanis, ha csak a vérkeringés javul, a nyirokkeringés viszont pang. A nyirokerek a szervek kötőszövetének elvezető rendszerét alkotják, tehát a folyamatos áramlásuk biztosítása, illetve a nyirok elvezetésnek a serkentése rendkívül fontos élettanilag.
A FLABéLOS használata következtében a keringés javulása négy helyen érvényesül:
·         az izomszövetben
·         az ízületekben és a csontok körül
·         a kötőszövetben
·         a belső szervekben
Ez hozza létre a sejtszinten fokozódó anyagcserehatást. Ez a hatás viszont csak akkor jön létre, ha hosszabb távon, rendszeresen (heti minimum 3-5 alkalommal) és helyesen használjuk a FLABéLOS készüléket. Így pedig, ha kellően kitartóak vagyunk, minimális befektetéssel igazán jó eredményt érhetünk el, hiszen a FLABéLOS elvégzi helyettünk a munka nagy részét, nekünk pedig nincs is más teendőnk, mint 10 percre ráállni. S bár a készülék annak ellenére, hogy számos területen és módon fejti ki jótékony hatását, nem csodaszer, de mi magunk tehetünk a csodáért, csak rajtunk múlik!

Mindenkire egyformán hat?
Természetesen nem. Mivel nem vagyunk egyformák, a FLABéLOS készülék is kicsit mindenkinél másképp hat, van, akinél hetek alatt elindulnak lefelé a kilók, másoknak picit több időbe telik a változás. Rengeteg felhasználói visszajelzés érkezik nap mint nap a forgalmazóhoz és a közösségi oldalakra is, legtöbben kedvező és tartós alakváltozásról számolnak be, nem ritka a 20-30 kilogrammos fogyás sem, hiszen sokan épp a nagy túlsúly miatt választják ezt a mozgásformát, amely nem emeli meg a pulzust, és nem terheli meg a tüdőt és a szívet sem. Általánosan jobb közérzetről, magasabb energiaszintről érkeznek visszajelzések, van, akinek a FLABéLOS ízületi gyulladás vagy ödémák elmulasztásában segített, van, aki műtét utáni izomerőnövelésre, regenerálódásra használja, és azok száma is jelentős, akik a csontritkulás megállításáért és visszafordításáért hálásak a készüléknek. A leggyakoribb tanács, amit a felhasználók adnak olyanoknak, akik még soha nem álltak FLABéLOS-on, hogy a készülékről ránézésre nem lehet tapasztalatokat szerezni, ki kell próbálni, mert teljesen más érzetet generál, mint a megszokott mozgásformák.
Ha megvan a saját élmény, az a bizonyos „hűha-tapasztalat”, akkor pedig tudatosan és kitartóan kell menni előre az egészséghez, a jólléthez, a testi- és lelki harmóniához vezető úton.


2015. január 19., hétfő

István egészségesebben akart élni, 25 kilótól szabadult meg a FLABéLOS-szal

Egy éve járok FLABéLOS szalonba, a feleségem munkatársai ajánlották a gépet, mert nagyon jó tapasztalatokat szereztek vele. Az első alkalom elég érdekesre sikerült, férfi létemre betoppantam a sok hölgyvendég közé. J 10 perc után erős izomlázam lett. Azért kezdtem el járni, mert egy éve lettem nyugdíjas és elhatároztam, hogy egészségesebben fogok élni és szerettem volna fogyni is, ekkor még 106 kiló voltam. 4-5 alkalommal járok egy héten 20-20 perceket, és annyit változtattam az étkezésemen, hogy a korábbi napi elfogyasztott ételmennyiséget 20%-kal csökkentettem. Nem diétázom, esténként méregtelenítő teát iszom. 


Az elmúlt egy év alatt a FLABéLOS segítségével 25 kilótól sikerült megszabadulnom (csípő – 20cm, derék -19cm, has – 8cm), jelenleg 81 kg a súlyom. A rendszeresség meghozta az eredményt: fittebb lettem, a szó szoros értelmében fizikailag és szellemileg is teljesen megváltoztam. A vérnyomásom rendezettebb, a koleszterin szintem csökkent, a pajzsmirigy betegségem is javult. A FLABéLOS mellett az OTO Chilit is rendszeresen használom, 3-as fokozaton 425-öt húzok egy alkalommal (elsőre 130-at bírok megállás nélkül, aztán 60-80-as etapokban folytatom). Személyes tapasztalatom alapján a FLABéLOS-t és az OTO Chilit is minden korosztálynak ajánlani tudom, mert nagyon hasznos mozgásforma mindkettő. A fogyáshoz pedig azt gondolom, az akaraterő és az elszántság a legfontosabbak.

(István, 63, Dunaújváros)


2015. január 12., hétfő

Marcsi 125 kilós volt, amikor rátalált a FLABéLOS-ra

"Már régóta küzdök a plusz kilóimmal. 39 éves, 3 gyermekes anyuka vagyok, és a 3 terhesség "megtette hatását" az alakomon. Többször is nekiálltam már különféle diétának, nem sok sikerrel. De mikor már az ortopéd orvosom is azt mondta, hogy addig ne is várjak javulást a fájós lábamra, amíg 125 kilót kell cipelniük, rájöttem hogy ezt most már tényleg komolyan kéne venni. 


A Flabélosról először a sógornőmtől halottam, aki idén márciusban Flabi bérletet kért tőlünk a szülinapjára. Gondoltam, akkor veszek magamnak is, majd együtt eljárunk. Közben utána olvastam a gépnek és nagyon kíváncsi lettem rá. Március végén, épp négy hónapja el is kezdtünk járni. Nos, jelentem nekem azóta ez napi rutin lett. Kezdtem 10 perccel kisebb fokozaton, de ma már napi 20 percnél tartok, amiből 10 perc gyakorlatozás és 10 perc a P2-es és néha már P3-as fokozaton. Amit először észrevettem, szinte már 1 hét után, hogy jobb lett az állóképességem, jobban bírom a munkát, a lépcsőzést, "elfelejtettem" a láb-, derék- és hátfájásomat. 

Az első képen 125 kilósan, a másodikon 106 kilósan láttok.
Aztán egyszer csak megindult a mérleg nyelve lefelé:) Majd bővülni kezdtek a ruháim:) Egy ésszerű diétát tartok mellette: elhagytam a cukrot és a fehér lisztet, eszem viszont rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, sovány tejtermékeket és sovány húsokat. Mindezek eredményeként pedig, amint az a fotóimon látszik, 4 hónap alatt 19 kg-tól szabadultam meg!!! Az első képen 125 kilósan a másodikon 106 kilósan láttok, a magasságom 175 cm. Nagyon szépen köszönöm, hogy kifejlesztették ezt a csodálatos gépet! Mert nekem az, egy igazi csoda."

Azóta is olvadnak a kilók, már több mint 30 lement.
 (Mária, 39, Szolnok)



2015. január 10., szombat

Erika a 12 kilós fogyás mellett teljes átalakulásról mesél

"Az interneten találkoztam először FLABéLOS hirdetéssel, ami felkeltette a figyelmemet, és jobban utánanéztem. Az első alkalom jól esett, nem volt erős, első perctől hozzáértő segítséget kaptam a szalonban, izomlázam sem lett. Háztartásbeli vagyok, a célom a FLABéLOS-szal a fogyás, átalakulás volt, de nem gondoltam, hogy teljesen átváltozom! 


7 hónapja járok rendszeresen, heti 5-6 alkalommal, 20 percet a dunaújvárosi Kristály Egészség Stúdióba, ahol Asztalos Gizellától, a szalon vezetőjétől hozzáértő segítséget, támogatást, étrendet is kapok. A legelső bérletemen a 15. alkalomnál tartottam, amikor már 5 kiló mínusszal büszkélkedhettem! Eddig 12 kilót fogytam, centikben is óriási a változás, és ami meglepett: 2 hét FLABéLOS után megszűnt a derékfájdalmam. Sokat javult a vérkeringésem, nem fájnak a végtagjaim, nem kell orvoshoz járnom. Néha diétázom, de tartósan semmit nem iktattam ki az étrendemből. 

Mindenkinek ajánlom, akinek csak van lehetősége próbálja ki, és tapasztalja meg személyesen, hogy milyen is a FLABéLOS, nekem csak pozitív tapasztalatom van. Elmesélni nehéz, érezni kell! De csak olyan helyen próbáljátok ki, ahol figyelnek rátok és szakszerű segítséget kaptok! Én a FLABéLOS-t az OTO Chilivel együtt használom, így sokkal hatékonyabb az edzés. Az első napon alig 10-et bírtam húzni, kettes fokozaton, utána folyamatosan többet és többet húztam, és persze kaptam a tanácsokat, milyen a jó tartás, hogyan fogok kibírni egyszerre öt percet. Azóta már a 400 húzás is megy 3-as fokozaton! Párhuzamosan csinálom a FLABéLOS-szal, heti 5-6 alkalommal és igazán hatásos. A képeken a FLABéLOS előtti és a mostani önmagamat látjátok!"



(Erika, Dunaújváros, 44) 

Zsuzsa mióta a FLABéLOS-t használja, 7 kilóval könnyebb és nem kell orvoshoz járnia

"Egy jó barátom ajánlására próbáltam ki a FLABéLOS-t: emlékszem az első tíz perc után erős bizsergést és fáradtságot is éreztem a lábamban, mintha egy rendes edzésen vettem volna részt. 


Nyugdíjas vagyok, de a rendszeres testmozgást addig nem tudtam megoldani. A súlyommal egyáltalán nem voltam megelégedve és fogyást reméltem a géptől. 16 hónapja járok FLABéLOS-ra a dunaújvárosi Kristály Egészség Stúdióba, hetente 3-4 alkalommal 20-20 perceket. A FLABéLOS minden alkalommal kellemesen átmozgat, nagyon jó közérzetet biztosít, szeretem, hogy nem kell átöltözni hozzá és ilyen kényelmes a használata. És hogy mi történt velem azóta? Büszkén mondhatom, hogy nincsenek betegségeim, kizárólag az egészségmegőrzés és jó karbantartás miatt járok edzeni. 7 kilót fogytam azóta: csípőben 7 cm-rel, derékban 10 cm-rel, combban 4 cm-rel vagyok kevesebb. Diétát nem követek, de a fehér kenyeret és a fehér cukrot egészségesebb alapanyagokkal helyettesítem.
Mindenkinek kortól függetlenül ajánlom, ma már mindent meg lehet tudni az internetről, olvassatok, tájékozódjatok, tudjatok meg minél többet erről a gépről és használjátok az egészségetek védelme érdekében!"



(Zsuzsanna, 59, Dunaújváros)

4 hónap alatt 16 kiló mínusz - Zsolt története

"Először TV reklámokban hallottam a FLABéLOS-ról, nem mesze a lakásunktól pedig nyílt egy szalon, ott próbáltam ki a gépet. Az első élményem, hogy jól felrázott! A lábaimban olyan bizsergető érzést éreztem, mintha apró tüskékkel böködtek volna meg. Rendszeressé vált az ottlétem, mert az elsődleges célom a fogyás volt. Ülő munkát végzek évek óta, nagy volt a hasam, és szinte semmi időm nem volt mozogni. 2013 októberében kezdtem használni a FLABéLOS-t, heti három alkalommal 10 percig álltam rajta. 


Mellette kerékpározom, és sokat sétálok. Amikor felálltam a gépre, magamban mindig elképzeltem azt az alakot és testsúlyt, amellyel elégedett lennék. A harmadik alkalom után megszűnt a térdfájásom, aztán elkezdtem magam egyre jókedvűbbnek érezni, a 4-5. alkalom után pedig már testsúlycsökkenést is tapasztaltam. Nagyon inspiráló volt, hogy nem sokkal később a derék- és ízületi problémáim jelentős részének is búcsút mondhattam. A hangulatom, a kedvem napról napra jobb lett és ezt a környezetemben élő emberek is észrevették. Mondhatom, hogy a FLABéLOS használatával az egész életmódom megváltozott, az ízületi problémákat, a túlsúlyt és az ezzel járó kellemetlenségeket is letettem. 4 hónap alatt 16 kilótól sikerült megszabadulnom, főleg a legkényesebb területről, a hasamról olvadt a zsír. Ehhez persze változtatnom kellett az étrendemen is, sok gyümölcsöt és zöldséget, valamint könnyen emészthető ételeket fogyasztok. Nagyon odafigyelek a napi folyadékfogyasztásra is, ma már 4,5 liter víz elfogyasztása sem okoz gondot. Amit nagyon szeretek a gépben, hogy a FLABéLOS oly módon mozgatja át az egész testet, hogy az nem terheli meg a szervezetet, nem izzaszt és nem erőltet meg. Ugyanakkor felélénkít, energiát ad, jótékony hatása által szinte újjászülettem. Ajánlom mindenkinek, főként azoknak, akik a munkájuk miatt nem tudnak időt szakítani a mozgásra, akik ízületi problémákkal, túlsúllyal küszködnek, vagy csak egyszerűen jól akarják magukat érezni a bőrükben." (Zsolt, 40, Pécs)

Gabinak a derékfájása teljesen megszűnt, mióta Flabizik

"Reklámokban hallottam először a FLABéLOS-ról, ezután kerestem a környéken olyan szalont, ahova járhatnék. Az első alkalom nagyon jól esett, egyáltalán nem volt erős, mert szakszerű segítséget kaptam. A lábszáramban éreztem az izmaimat, kifejezett izomlázam nem volt. Tanító vagyok, sokat állok és hajolok. Kezdődő gerincsérvem van, gyakran fáj a derekam, ilyenkor nehéz a mozgás is. Reméltem, hogy a FLABéLOS javít az állapotomon valamicskét. Most már másfél éve járok, egy időben naponta jártam, de minimum heti 3-szor 20 percet állok a gépen.


Azóta jobb lett a közérzetem, jobban bírom a terhelést. Múlt évben volt 3 hónap, amikor folyamatosan kellett helyettesítenem egy hiányzó kollegát, és remekül bírtam. A derékfájásom teljesen megszűnt. Amin változtattam, hogy mióta Flabizok, odafigyelek a folyadékbevitelre, sokkal több vizet iszom. Olyan helyen érdemes kipróbálni, ahol szakszerű segítséget kaphatsz az első alkalmakkor. A FLABéLOS izomláz ellen is kiváló. Volt, hogy túrázás után mentem és elmúlt az izomlázam, és az OTO Chilivel sem volt izomlázam, ha utána használtam a Flabit. Mindenkinek ajánlom, aki szeretné jobban érezni magát a bőrében." (Gabriella, 49, Budapest)

Ritának életforma lett a FLABéLOS

"Reklámokból hallottam a FLABéLOS-ról, és egy soproni szoláriumszalonban próbáltam ki először. Az első alkalom nagyon tetszett, utána frissnek, könnyednek éreztem magam, a gép minden izmomat jólesően átmozgatta. Célom a rendszeres mozgás és a fogyás, örülök, hogy mindkettőt egyszerre megkapom a FLABéLOS-tól. A hátam és derekam gyakran túlterhelt, ennek átmozgatásában is nagyon sokat segít a vibrációs gép. Három hete járok, heti 3x10 perccel kezdtem, az utóbbi időben sűrűbben, egy héten legalább négyszer megyek. Egy-két alkalom után már éreztem, hogy frissebb, energikusabb vagyok, könnyebben megy minden, 5-6 alkalom után pedig elmondhatom, hogy feszesebbek lettek az izmaim, a hasamon már észrevehető fogyás látható. Nem diétázom mellette, de egészségesen táplálkozom, odafigyelek az étrendemre. Friss vagyok, mozgékony és jókedvű. A FLABéLOS nekem életforma lett. :) Korhatártól és nemtől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki rendszeresen mozogni és fogyni szeretne. A mai rohanó világban 10 perc mindig jut rá. A hatása szenzációs, ha valaki ráérez az „ízére”, :) nem is akarja abbahagyni majd."
(Rita, 49, Sopron)